miért
Egy hete lassan, hogy befejeződött az idei vándorcirkusz és hazaköltöztem a télre. Azon túl, hogy szembesülnöm kellett a ténnyel, miszerint két különálló élet asszeszoárjai a legjobb indulattal sem férnek be egy lakásba, illetve már megint kevés a könyvespolc, a mostani idény pörgése után még a szokásosnál is jobban elfogott a távolság vagy elszigeteltség érzése. Ha nem is rossz, de hülye egy élet, más-más megyében lakni, dolgozni/élni, barátkozni.. valaki, valami mindig távol van.
"Az izstenit, magunk vagyunk magunknak" - vetette ide kedves barátom, amint a változás hozta elszakadás felett búslakodtam szerda éjjel, összepakolt cuccaimmal a Csongrád megye vége táblánál zötykölődve. Történetesen igaza volt, de adni és kapcsolatot tartani akkor is jó; ez a hely és médium pedig tökéletes erre. Találkozás távolság- és időkorlát nélkül, megosztás felosztás nélkül.
mit
Mindennapi alkotásokat, gondolatokat, örömöket. Az első két esetben - a felkonf félrevezető altruizmusával ellentétben - alapvetően nem is feltétlenül másoknak. Most itthon, számítógép mellett dolgozom - kikapcsolódni a konyhába járok, az ötleteimet pedig jegyzetpapírok sarkára firkálom fel (abban a pillanatban bizonyosan tudva, hogy sosem lesz belőlük kidolgozott műremek). Ezek a tulajdonképpsemmik (Mit csináltál ma? - Hát, tulajdonképp semmit..) az ébren töltött idő saját részei: villanások, ötletek, improvizációk, a legjobb fajta. Természetüknél fogva önmagukban szinte mind elsikkadásra ítéltetnének, de itt saját sarkuk lehet, rendezve, összefogva, (és meg is mutatva). Vázlatfüzet-kiállítás-napló.
Kísérlet indul.
Rendes ember nem töredezettségmentesít nappal. Pláne munkanapon, otthon, magának; ez köztudottan vegytiszta, pofátlan lógás. De semmi kedvem nem volt kétszer nekigyürkőzni a két gép rendberakásának, és a holtidő egy részére ott volt félalibi-feladatnak az elmúlt nyolc hónap jegyzeteinek rendezése. Végül mégis maradt jó két óra - ezalatt legalább nyolcszor elmehettem volna ugyan a közeli pékségbe uzsonnáért, de ronda, párás-hideg késő ősz van. A fene se dugja ki az orrát, ha nem muszáj. És mi tesz otthonosabbá egy hétfő délutánt, mint amikor a forró sütőből elősettenkedő süteményillat észrevétlenül citromos-vaníliás, meleg kuckóvá változtatja a nagyszobát?
Az örömkonyha hangulat is, ezért a háttérben a KOQX kapott lehetőséget zenélni. A süti kész volt egy óra alatt; feketekávéval és egy pohár egyszerű cabernet sauvignonnal remek uzsonna lett belőle.
[és a recept: a tésztához 20 deka liszt, 6 deka vaj, fél joghurt, fél citrom héja, 1 evőkanál barnacukor, 1 vaníliás cukor, 1 csipet só összegyúrva, pihentetve (10 perc). Nagy quiche-formában elősütöttem. A belseje kb. 30 deka darált mák összekeverve 2 púpos evőkanál liszttel, fél csomag sütőporral, 1 reszelt almával, 4 tojás sárgájával; ízlés szerint citromhéj, vanília, kevés méz, barnacukor, mazsola jöhet bele. Összeforgattam 2 deci tejszínből vert habbal, majd a tojások fehérjéből készített habbal. Formába bele, 3-as fokozaton lassan kisüt. A tetején citromhéj-barnacukor-vanília keverék van, kicsit rásütve.]
